Jól van Őrűűlyé! De én mit csináljak?
Valamit írjatok, mert tavaly már egyszer a laptopot bedobtam a sarokba mikor hasonlóképpen kínlódott nehogy az asztalit is úgy kelljen helyre tenni!
Gépigény
Megközelítő minimum gépigény:
Processzor: 2,4 GHz, 1 mag.
Memória: 1 GB (Win XP) 2 GB (Vista/7/8.1), ahol az operációs rendszer elfut, az elég lesz.
Videókártya: 128 MB-os videokártya DirectX 9 támogatással.
Ez van hivatalosan jelenleg publikálva. Szerintem a videokártya nem fog senki számára gondot jelenteni. Nem kíván túl nagy teljesítményt. Processzor már inkább.
Az én gépemen is laggol időnként a játék, full grafika mellett, és főleg sziklás rész közelében érthetetlen mód leszakad az egerem, egyszerűen meghal, és kikapcsol, aztán megjavul magától néhány másodperc múlva, de olyan is volt már hogy teljesen kiütötte, és nem tér magához, még a gép újraindítása után sem. Persze ez ugyanúgy az előző verziónál is megvolt. vírusirtóm pedig az új verziót állandóan vírusként érzékelte, és törölte a telepítő fájlt. ki kellett kapcsolnom ideiglenesen. Változott néhány dolog a játékban, ami érthető mód nagyobb kapacitású gépeken kíván. Az új hangefekteken túl, most már látszanak a golyó ütötte lyukak is a falon. Más lett a talaj úgy látom, és szebb a pázsit. Salakos hegyoldal helyett pedig szikla van. Talán pontosabb lett egyébként az M4 is. sőt, elvileg minden fegyveren változtattak valamit. m4-en a részletgazdagabb kivitelezést is észrevenni véltem.